A következők adtak okot rá:

• a wp az utóbbi időben igencsak lusta, és így borzasztó nehéz szerkeszteni (ti, kedves olvasók, ebből nemigen vesztek észre semmit)
• a statisztikában szereplő keresőszavak mutatják nekem, hogy nehéz megjegyezni a blog címét, az oyatsuut
• az előzőből adódik, hogy így a blog nevét (Afternoon Tea) igyekszik megjegyezni a visszalátogatni vágyó, ami sajnos teljesen hétköznapi, így az alapján megtalálni szinte lehetetlen
• az új helyen teljes egészében én szerkeszthetem a blog kinézetét, a színektől kezdve a fejléckép méretén át a betűtípussal bezárólag – szeretném, ha minél szebb lenne és kellemes lenne rajta az olvasás

Igyekeztem a legolvasóbarátabbra formálni, ha mégis lenne óhaj-sóhaj, e-mailben, hozzászólásban keressetek nyugodtan.Remélem, tetszeni fog és elégedettek lesztek.

Itt találjátok ezután a fanfictionöket:

Cím: Sopron
Szerző: Rukiku
Fandom: Hetalia ~Axis Powers~
Szereplők: Hangarii, Osutoria (Magyarország, Ausztria)
Korhatár: 12+
Kelt: 2009/10/14
Megjegyzés: I don’t own Hetalia, Hetalia owns me
Megjegyzés#2: Docchan Trianon című ficije ihlette
Beta-reader: Docchan

- Hangarii-san… – suttogta együtt érzően Osutoria-san, és a teremből kirohanó, könnyeivel küszködő lány után nézett. Összevonta a szemöldökét, és határozott léptekkel Hangarii után indult. A lány az egyik hatalmas, a mennyezettől szinte a padlóig érő panorámaablak zugában ácsorgott a folyosón. Tenyereibe temetett arccal, hangtalanul zokogott. Osutoria a lány mögé lépett, tétován kinyúlt felé, de mozdulata félúton megtört. Halkan sóhajtott.
- Hangarii – suttogta, és bátortalanul a megkurtított tincsekbe túrt. – Nekem így is ugyanúgy tetszel – mondta esetlenül, halvány, biztató mosollyal.
– Tudom, nem valami sok – fűzte hozzá, és az ablakpárkányra tette a neki ítélt kék szalagot, amit a lány addig a nyakában hordott. Hangarii megilletődve, még sokáig nézett a távozó után.

Cím: Nem mellékes helyiség /a
Szerző: Rukiku
Fandom: Hetalia ~Axis Powers~
Párosítás: Doitsu × Itaria, Igirisu × Nihon
Szereplők: Furansu, Roshia, Amerika
Korhatár: 18+
Kelt: 2009/11/18-20
Megjegyzés: Nem mellékes helyiség / b - Docchan tollából
Megjegyzés#2: I don’t own Hetalia, Nihon Hetalia owns me
Megjegyzés#3: köszönet outsydernek a címért
Beta-reader: Docchan

Igirisu óvatosan körülkémlelt a teremben, és miután megállapította, hogy senki nem figyel, a résztvevők csak álmosan pislognak a vetítővászonra, esetleg jegyzetelnek, cselekedett. Halkan sóhajtott. A megbeszélés kellős közepe volt, amikor az angol észrevétlenül a mellette ülő Nihon térdére tette a kezét a hatalmas, fa tárgyalóasztal jótékony takarásában. A japán arca meg sem rezzent, kifejezéstelenül meredt továbbra is a kivetítőre.
- Parkolhatok itt? – súgta csevegő hangon az ázsiaihoz hajolva Igirisu, mintha csak a tőzsdeárfolyamokról érdeklődne. Nihon nem felelt, csupán rosszalló pillantást vetett az angolra.
- Nem? Akkor megyek feljebb… – suttogta Igirisu, szélesen elvigyorodott, és tenyere határozottan fentebb siklott a japán combján. Nihon megremegett.

***

Négy, méregzöldre festett ajtajú fülke sorakozott egymás mellett a férfimosdóban, velük szemben négy, fehér, porcelán mosdókagyló függött a falon, felettük négyszögtelű tükör. Elfojtott nyögések töltötték meg az üres mosdót, és visszhangoztak a fehér csempés falak között.
- Halkabban… Nihon… – nyögte Igirisu a japán fülébe, és a fenekébe markolva még közelebb húzta magához a gyönyörtől remegő, karcsú testet. Nihon ujjai a szőke tincsek közé kúsztak hátulról, és az angol hajába kapaszkodott.
- Sa… Sajnálom… Nem megy… – lihegte Kiku, és szabad kezével a fülke falának támaszkodott, amiben rejtőztek. Igirisu a lehajtott vécéülőke tetején ült, Nihon az ölében. Arthur ismert egy módot az elcsendesítésére: ajkaival a japánét kereste, hogy egy csókkal tompítsa a szapora nyögdécselést. Amint az angol puha ajkai az övéhez értek, azonnal mohón a szája után kapott. Szenvedélyesen viszonozta az egyre mélyülő csókot, amit aztán mégiscsak megtört a kéj egy újabb feltörő nyögése.
- Valójában… imádom ezeket az édes kis hangjaidat… – súgta Arthur Nihon fülébe.
- Igirisu-sahan… – sóhajtotta a japán. – Nem tudom tovább… tartani… – vallotta be lihegve, a szégyentől kipirult arccal: öt perc telhetett el azóta, hogy vadul csókolózva berontottak a fülkébe.
Igirisu mindkét kezével átfonta a karcsú testet, arcát a japán nyakához fúrta, és beszívta édes illatát, aztán már nem hallott semmit saját és Nihon zihálásán túl az egyre gyorsuló ütemben, amit a gyönyör diktált nekik. Kiku összeszorította a fogait és a szemét, görcsösen ölelte szorosan magához szeretőjét, mélyről, halkan, hosszan felsóhajtott, egy másodperc múlva pedig hallotta, hogy az angol egy tompa nyögéssel követi őt a csúcsra. Érezte, hogy nyakát apró, puha csókok borítják, ahogy Arthur még kényeztette a finom bőrt. Néhány hosszú pillanatig csak lihegtek lehunyt szemmel, összebújva, nagyokat nyelve, aztán kapkodva öltözködni kezdtek.
- Remélem, azzal mindenesetre tisztában vagy, hogy mindez a te hibád, Igirisu-san – közölte Nihon, miközben az átélt, elsöprő gyönyörtől remegő kézzel igyekezett begombolni hófehér, kissé meggyűrődött ingét. Arthur nyakkendőjét igazító mozdulata megtört.
- Az enyém? – kérdezett vissza felháborodva. – Már hogy lenne az én hibám? – kérdezte, miközben próbálta indulatosan csípőre tenni a kezét, ami nem nagyon akart sikerülni neki, mivel még mindig ült, Nihonnal a combjain. Nihon megsemmisítően a szőkére pillantott.
- Nem én kezdtelek el fogdosni… – kezdte, de inkább be is fejezte a megkezdett mondatot, és inkább ismét inge gombjaival kezdett el foglalkozni.
- Nem én néztem rád olyan pillantásokkal, mint egy tüzelő szuka, amióta beléptél az ajtón! – Nihon zavartan lesütötte a szemét.
Valóban, alighogy megjelent Igirisu a tárgyaláson, diszkréten levegőért kapkodott, aztán amikor helyet foglalt mellette, minden más megszűnt létezni. Azt vette észre, hogy ajkai elváltak egymástól, miközben pillantása végigsimogatta az angolt; éppen emelte volna a kezét, hogy ujjaival átrajzolja Igirisu nyakának kecses ívét, amikor rájött, hogy nem otthon vannak. Beharapta a szája szélét, hogy a fájdalom visszarántsa a valóságba, és elhessegesse fülledt, erotikus, szerelmes gondolatait. Igyekezett közönyt erőltetni az arcára, és ökölbe szorította a kezeit ölében. Ekkor érezte meg az angol érintését a combján. Tudta, hogy Igirisu figyelmét nem kerülte el vágyakozó tekintete.
- Szeretkezni akarok veled… – súgta Arthur Nihon fülébe, miközben keze a japán combjának belső oldalára siklott, vészesen közel vágyának egyre forróbban lüktető bizonyítékához. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Doitsu éppen nagyban magyarázott valamit, a társaság láthatóan nem érezte át a német lelkesedését. Furansu álmosan pislogott ki a fejéből, az asztalra könyökölve, Amerika időnként halkan kurjantott, amit Doitsu először bíztatásnak hitt, de hamar rájött, hogy nem felvázolt tervének szólnak – sokkal inkább a gondosan az asztal rejtekében tartott PSP-nek -, és amúgy is kezdet szépen lassan, de biztosan az agyára menni, Roshia csendesen, álmodozóan mosolygott, rendszertelen időközönként feltéve a „Hol van Chuugoku?” kérdést, ami szintén kissé zavarta a németet, aztán… Egy kéz lendült a levegőbe.
- Tessék – adott engedélyt a szólásra kissé megilletődötten Ludwig. Arcára majdnem rózsás pír rajzolódott ki a tudattól, hogy lehetséges, hogy valaki figyelt rá és érdeklődik is. A jelentkező felállt.
- Szeretnék kimenni a mosdóba – mondta Nihon halkan, kifejezéstelen hangon. Doitsu pislogott. Egyetlen pillanatig majdnem eltátotta a száját is értetlen megdöbbenésében, aztán még időben becsukta.
- Elkísérem – állt fel Igirisu is. Doitsu ismét pislogott. Nem tudta, mit felelhetne erre. Felnőtt emberek, feltételezte, hogy kibírnak hosszabb időt is pisilés nélkül, de hát, nagyon úgy fest, hogy nincs mit tennie. Beletörődően sóhajtott és orrnyergét masszírozva aprót bólintott beleegyezése jeléül, a másik kettő pedig elhagyta a termet. Megfontoltan végigsétáltak a fényesre csiszolt márványköves folyosón, aminek a végén balra volt a férfimosdó. Nem torpantak meg az ajtó előtt, csak elé érve váltottak egy pillantást. Az ajtót már Igirisu vágta be maguk mögött, ahogy háta nekiütközött Nihon hozzásimuló súlyától, miközben egy szenvedélyes csókba kezdtek, és kapkodva vetkőztetni kezdték a másikat.